A 2025. február 18-i Intézményi Tanfelügyelet megállapításai

 

Kiemelkedő tevékenységek:

A teljesítményértékelési rendszer rutinos működtetése. A tanulói teljesítmények dokumentálása és elemzése.

Az intézményben nagy hangsúlyt fektetnek a közösségfejlesztési feladatokra, melybe bevonják a szülőket, a tanulókat és a partnereket is. Sok közösségi programot szervez az intézmény és a DÖK, melyben jelentős szerepet kap a hagyományok ápolása is. Az intézmény támogató rendszert működtet, felzárkóztatást célzó foglalkozásokat szervez, integrációs oktatási módszereket alkalmaz, melyeket folyamatosan fejlesztenek. Kiemelkedő a kapcsolattartás a TEAMS felületen tanároknak, diákoknak egyaránt. Jól kidolgozott eredménykövető táblázatot hoztak létre.

Az iskola egyik kiemelkedő erőssége az angol nyelv emelt szintű oktatása, amelynek hatékonyságát a tanulmányi eredmények és a versenyeken elért kimagasló sikerek is igazolják. A diákok magas színvonalú nyelvtudása és versenyeredményei az iskola elkötelezettségét és szakmai felkészültségét bizonyítják ezen a területen. A kompetenciamérések ill. házon belüli mérések eredményeiről korrekt információt adnak, meghatározzák a fejlesztéshez, változtatáshoz szükséges lépéseket. A pedagógiai folyamatokat átgondolják, megtervezik, levonják a megfelelő konzekvenciát és megalkotják a fejlesztési és a tehetséggondozáshoz szükséges terveket. Példa értékű a követési táblázat.

Az iskola egyik erőssége a családokkal való folyamatos és naprakész kapcsolattartás, amelyet digitális és papíralapú eszközökkel egyaránt támogat. Ez biztosítja, hogy a munkatársak és a szülők mindig hozzáférjenek a szükséges információkhoz és ismeretekhez, elősegítve ezzel a hatékony együttműködést és a diákok eredményes fejlődését.

Az intézmény egyik erőssége, hogy aktívan részt vesz különböző társadalmi és szakmai szervezetek munkájában, valamint a helyi közéletben. Rendszeresen képviselteti magát helyi és regionális rendezvényeken, és szoros együttműködést ápol az önkormányzattal, amely erősíti közösségi szerepvállalását és kapcsolatrendszerét.

Az intézményre jellemző az átgondolt, tervezett, az intézmény pedagógiai értékeinek, céljainak megfelelő humánerőforrás-szükséglet biztosítása. A vezetők felkészültek a pedagógiai munka irányításának, ellenőrzésének feladataira, felkészültségük kiemelkedő. Példaértékű az intézményben a szakmai és emberi együttműködése, egymás munkájának segítése és elismerése.

Az intézmény erőssége, hogy minden tanév tervezésekor alaposan ütemezi tevékenységeit és terveit, melyeket az éves munkatervben, valamint más fejlesztési és intézkedési tervekben rögzítenek. A tervek világosan tükrözik a pedagógiai program kiemelt céljait, beleértve a részletes célokat, feladatokat, felelősöket és az eredménymutatókat, amelyek segítik a megvalósulás nyomon követését.

 

Fejleszthető tevékenységek:

A tanulók értékelésénél szélesebb körben alkalmazható lenne pl. a Redmenta és a Khaut felülete. Az előzetes tervek változásait pontosabb jelölése a tanmenetekben.

A személyiségfejlesztést támogató tevékenységek még gyakoribb beiktatása és azok nyomon követése.

Az intézményi önértékelés során a belső és külső mérési eredmények nagyrészt nyomon követhetőek, azonban ezek rendszerszintű elemzése és hatékonyabb felhasználása fejlesztendő terület. A cél a mérési adatok még pontosabb nyomon követése, értékelése és az ezekre alapozott pedagógiai döntéshozatal erősítése.

A tudásmegosztás különböző formái, például az óralátogatások szervezése, jelen vannak az intézmény gyakorlatában. Azonban a dokumentumok alapján ezek rendszeressége nem egyértelműen nyomon követhető, ezért a tudásmegosztás tervezettebb és rendszeresebb megvalósítása fejlesztendő terület.

Bár az intézmény egyezteti a kulcsfontosságú partnerekkel az együttműködés tartalmát, valamint rendszeresen méri igényeiket és elégedettségüket, ennek folyamatossága és rendszerszintű dokumentálása fejlesztendő terület. A cél az együttműködések még hatékonyabb nyomon követése és az eredmények visszacsatolása. A honlap fejlesztése és korszerűsítése egy fejlesztendő terület, amely hozzájárulhat az információk még könnyebb elérhetőségéhez és átláthatóságához.

A digitális technológia alkalmazása az értékelésben. Tehetségműhelyek újbóli felépítése.

A pedagógiai eszköztár bővítése és a módszerek folyamatos innovációja, hogy még hatékonyabbá váljon a tanítás. Felkészülés az új továbbképzési rendszer működtetésére.