Jogszabályi hivatkozás:

A Köznevelési törvény 50. és 51.§ szabályozza a tanulói jogviszony keletkezését, valamint rendelkezik az első osztályosok beiratkozásával, az átvételi és felvételi kérelmekkel kapcsolatos teendőkről.
A 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet 24.§ (6) bekezdése a beiratkozáskor elsőbbséget élvezők körét, és a sorsolás kötelezettségét tartalmazza.

Ezek alapján:
A beiratkozás szabályai:
A kormányhivatal által kijelölt az iskola körzetébe tartozó gyerekek elsőbbséget élveznek.
Sorsolás nélkül felvehetők még a további gyerekek (különleges helyzetű gyerekek):
  a )szülője, testvére tartósan beteg vagy fogyatékkal élő
  b) testvére az adott intézmény tanulója, vagy
  c) munkáltatói igazolás alapján szülőjének munkahelye az iskola körzetében található,
  d) az iskola a lakóhelyétől, ennek hiányában tartózkodási helyétől egy kilométeren belül található.
  e) Helyi szabályozás szerint a kerületben dolgozó pedagógusok gyerekei is különleges helyzetűnek minősülnek.
A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek sorsolás nélkül felvehetők.

A további felvételi lehetőségről szóló tájékoztatót – legalább tizenöt nappal a felvételi, átvételi kérelmek benyújtására rendelkezésre álló időszak első napja előtt – nyilvánosságra kell hozni.
A prioritások után, a tervezett létszámba fennmaradó helyekre az iskola sorsolást tart, melynek részletes szabályait a Házirend tartalmazza.